Csernobil után nem sokkal, 1986 tavaszán születtem. Ez persze mindent megmagyaráz – szokták volt mondani az ismerőseim elme- és fizikai állapotomra utalva. Nem arról van szó, hogy hülye lennék, csak nem vagyok normális. Kedvenc filmjeim az Ace Ventura és a Dennis a komisz. Kell ennél több bizonyíték?
Egy 20 éves, gyereklelkű, de racionálisan gondolkodó, tehát felnőtt ember vagyok. Konzervatív családból származom. Szüleim kiskorom óta a maradandó értékek tiszteletére neveltek. Nagyapám rendhagyó "történelem órái" megtették hatásukat, a közélet és a politika serdülő korom óta foglalkoztat. Ennek, és a közvetlen környezetemben gyakran elburjánzó politikai vitáknak is köszönhető, hogy jelenleg politikai tanulmányokat folytatok egy, a fővárostól távol eső megyeszékhelyen.
Zenei általánost végeztem, tíz éven át jártam zeneiskolába, tizenkét évig kórusban is énekeltem, ezért a zene a mai napig fontos szerepet játszik az életemben.
A gimnáziumban humán tagozaton végeztem. Részt vettem az iskolán belüli diákélet alakításában, iskolarádióztam, jelenleg egy helyi kereskedelmi rádió fiatalokkal foglalkozó műsorának vagyok társszerkesztője.
Ambiciózus embernek mondanak, aki makacsul végrehajtja a célt, amit kitűzött maga elé. Még ha így is van, mostanában nehezen lelem örömöm bármiben is.
Voltam már fiúval, és vonzódom a saját nememhez. Nyilván ez a legkevesebb, amit egy melegblog írója elmondhat magáról. Tartós kapcsolatom ugyan még csak lánnyal volt, fiúval is szeretném "kipróbálni".
Blogger vagyok, fegyverem a billentyűzet. Hajlamos vagyok elsőre ítélni, az ellenszenves embereket betű-, szó- és mondatvégre tűzni. Olykor ellentmondásos vagyok, hangulatom hullámzó, a leveleket ezért a "hullámlovag" jeligére várom. :)